Az amerikai elnök ellen merényletet követtek el egy spanyolországi beszédén. Az egyik testőr rögtön a tettesek nyomába ered, és nem is sejti, kikkel áll szemben. Ennyi és nem több a mozi története, mely csak ürügy egy zseniálisan eredetinek gondolt elbeszélésmódnak a fitogtatására. Ugyanis a merényletet több szemtanú szemszögével nézhetjük meg újra és újra, egyre több informácót adagolva.
Kurosawa A vihar kapujában című klasszikusának történetépítő stílusát átemelni egy akcióthrillerbe alapvetően izgalmas filmre adna lehetőséget, ha az alárakott történet nem lenne ennyire unalmas. A fiktív elnök elleni támadás képei ötszöri visszanézése (nem tudom, hogy a magyar címben szereplő nyolc hogyan jött ki a fordítóknak) egyre inkább fárasztóbbá válik, pedig érződik végig, ahogy az alkotók roppant izgalmasnak találták a az egészet. A különböző epizódok karaktereiről nem sokat tudunk meg, ahhoz semmiképpen sem, hogy valamelyikért izgulni lehessen. Így, miután végre túljutunk a cselekmény visszatekercselésein, a végső leszámolás pergő tempója ellenére már teljesen hidegen hagy. Az alkotók egyszerűen megfeledkeztek arról, hogy a Die Hard is üres puffanások tömkelege lenne zseniálisan megrajzolt karakterek nélkül...
Dennis Quaid által megformált testőr figura leginkább Jack Bauerre emlékeztet, ahogy az ídősíkokkal való játék is azt az érzetet kelti, mintha a 24 című sorozat duplaepizódját látnánk, mintsem mozifilmet. A színészek totál átlagos, kétdimenziós alakításokat nyújtanak, de a forgatókönyvből valószínűleg nem is lehetett volna sokkal többet kihozni. Az egyetlen kivétel közülük Forest Whitaker, aki Oscar-díjjal a háta mögött úgy érezte, túl kell mutatnia szerepénél, mely szerint egy szimpla amerikai turista, aki véletlenül keveredik az események közepébe. Túljátsza a szerepét, és hol egy jóllakott napközis, hol pedig egy autista benyomását kelti. Ja, és mielőtt elfelejteném, szerepel még a filmben Matthew Fox (Lost), William Hurt és Sigourney Weaver is, de mindegyik annyira halvány és jellegtelen, hogy teljesen lényegtelen...
Az unalmas elbeszélésmód miatt sajnos bőven jut időnk elgondolkozni a végtelenül valószerűtlen alaphelyzeten, az ostoba véletlen egybeeséseken és buta párbeszédeken. Illetve azon, hogy a rendező milyen művészinek és költséghatékonynak gondolhatta azt a megoldást, a pódium felrobbanását minden újrajátszásban, ugyanabból a nézőpontból nézhetjük végig, mindig ugyanabból a szögből terít be minket a gomolygó füst. Ezek után a fináléban hiába gyorsul fel a film ezerrel, hiába a bourne-os kézikamerás rángás, realisztikus ábrázolás és az ezerrel pergő vágás. Már csak a megváltó végefőcímet vártam, nagyokat ásítozva.
Értékelés: 50%
