Mostanában enyhén szólva is aranykorukat élik a mexikói filmesek, sorban futnak be Hollywoodban egy-egy hazai remekművük után, mint például a Korcs szerelemek, ami az egyik első sikerprodukció volt a sorban. És most megint itt van egy elsőfilmes fiatal rendező, és egy újabb bivalyerős filmmel fokozza országa hírét.
A Zóna egy hatalmas falakkal elzárt helyet jelöl Mexikóváros nyomornegyedének közepén, ahol a leggazdagabbak kialakították saját paradicsomukat, kertes házakkal, frissen nyírt pázsittal, golfpályával az egész területet pásztázó biztonsági kamerák árnyékában. Még a törvénnyel szemben is autonómiát élveznek, amíg különösebb incidens nem történik. Amire egy viharos éjszakán sor is kerül, amikor egy óriásplakát oszlopa rádől a falra, amin felmászik három utcagyerek, hogy rabolni induljon. Kettőt közülük hamar lelőnek, az egyiknek sikerül elmenekülni, de bennragad a falak között. A rendőrök másnap megjelennek a helyszínen a lövöldözés hírére, a Zónának a zavartalansága pedig kezd veszélybe kerülni. A lakók csak úgy úszhatják meg a helyzetet, ha levadásszák a fiút...
A film amellett, hogy elsősorban gazdagok totális értékfertőjét, illetve a pénz mindenhatóságát mutatja be, magát a rablást is aljasnak ábrázolja, de emellett az ártatlanabbnak tűnő szereplőkről is sorban hullik le a lepel, így tulajdonképpen az egész emberi fajról mond kőkemény ítéletet. A karakterek mindegyike ízig-vérig hiteles és pont ez teszi félelmetessé a filmet: láthatjuk, ahogy előjön belőlük legsötétebb énjük, és ahogy vagyonukért gátlástalanul fellépnek, a gyilkosságtól sem visszariadva. És láthatjuk az utcagyerekeket, akik teljesen elállatiasodnak, amikor a rablás során szorult helyzetbe kerülnek, és megfojtanak egy asszonyt, aki próbálja védeni az értékeit. És akinek a kisugárzásából ugyanaz az ellenszenvesség, önteltség áramlik, mint a Zónában lakó többi gazdagból. Az erős társadalomkritika tökéletesen keveredik a drámával és itatódik át igazi thrilleri feszültséggel. Pont ennek köszönheti hatásosságát a film, és ezért képes lekötni a figyelmet, és egyre jobban felkorbácsolni az érzelmeket az első perctől a zárófeliratig. Rodrigo Plá rendező tálalása tökéletes, igazi nagy reménység számomra mostantól, aki remélhetőleg megkapja ezzel a művel az őt megillető figyelemet.
A zóna kőkemény, sokkoló és nyomasztó alkotás, mely fojtogatóan ránktelepszik és megnézése után hosszú ideig nem enged a szorításából. A legszomorúbb, hogy ilyen gettók valóban léteznek, és a jövő abszolút afelé halad, hogy egyre több alakul majd. Ha tényleg ilyen a világ, akár meg is érett a pusztulásra...
Értékelés: 90%
