Gus Van Sant néhány olyan tipikus hollywoodi film után, mint a Good Will Hunting, a Fedezd fel Forestert vagy a borzalmas Psycho remake, most már úgy tűnik, a kisköltségvetésű, félig-meddig művészfilmeknek nevezhető alkotásokban találta meg magát. Ebben a műfajban fejlődött ki egyéninek mondható stílusa.
Új filmje hangulatilag leginkább az Otthonom, Idaho depresszív világára, és kilátástalanságára emlékeztet, elbeszélésmódja pedig a 2003-as Elefánt című művével rokonítható egyértelműen. Ismét, mint annyi művében, a külvárosi fiatalok életével, problémáival és reménytelenségükkel foglalkozik. A főszereplő Alex, egyszerű gimis srác a tipikus amerikai kamaszok életét éli: iskola után lóg a legjobb haverjával, Jareddel, találkozik barátnőjével, deszkázik. Jared elcsábítja a deszkások által felépített hírhedt Paranoid Parkba, ahol a lecsúszott szülők egyszerű gyermekei töltik napjaikat gördeszkázással. Egy éjszaka a hely közelében Alex akaratán kívül megöl egy biztonsági őrt, ezzel szolgátatva a film cselekményét...
Ez utóbbi kicsit túlzás volt, mert a tragikus haláleset szinte végig csak lóg a levegőben. Nem követi az a pszichológiai összeomlás, mint Larry Clark (legjobb) filmjében, a Genyában (Bully, 2001), és a játékidő nem halad a katarzis felé, mint az Elefántban. A filmnek nincsenek igazán csúcspontjai, leszámítva az erőtlen finálét és a biztonsági őr halálát bemutató rémálomszerű jelenetet, ahogy egy vonat által deréknél keresztbe vágva még utolsó erejéből próbál kúszni a földön. Ám az esemény nincs túl erős lelki ráhatással a főszereplőre, majdnem ugyan azzal a közönnyel kezeli, mint szülei válását vagy a barátnőjét. Kiborulásai leginkább a tinifilmek szakítás jeleneteire emlékeztetnek, nem egy sorsfordító tragédia utóhatásaira.
De a belső ok-okozati összefüggések feltárása soha nem volt Gus Van Sant erőssége. Elég, ha a már többször említett Elefántra gondolunk, ahol a rengeteg áldozatot követelő iskolai mészárlás elkövetőinek tettét mindössze azzal indokolta, hogy folyton Hitler-videókat néztek. Akkor mi is ennek a filmnek a célja? A fiatalok nihiljét és reményvesztettségét akarja bemutatni egy élhetetlen világban? Mindez sajnos nem derül ki a Paranoid Parkból. Azonban a rendezőre most már jellemzőnek mondható hosszú beállítások, hipnotikus, álomszerű jelenetek és az erőteljes atmosztféra segítségével azonban teljesen magába szippantott a film. Véleményem szerint Gus Van Sant zseniális rendező lehetne, ha ugyanolyan műgonddal foglalkozna a forgatókönyvvel és szereplői lélekrajzával, mint a képi világgal...
Értékelés: 60%
