A zsaru, miután mélyet kortyol a vodkásüvegből, betör a házba, mely tele van bűnözőkkel, és egymaga szana-szét lövi őket. Nem, a rendőrt ezúttal nem Bruce Willis formálja meg, hanem az egykori szépfiú, Keanu Reeves, akinek arca nem sokat változott az elmúlt húsz évben, valahogy mélyen a kisugárzásából érezhető és zavarbaejtő, hogy már a negyedik X-et tapossa.
James Ellroy általában elégedetlenséggel fogadja a könyveiből készült adaptációkat. Legközelebb világához saját bevallása szerint a Fekete Dália három órásra hizlalt rendezői változata áll. Én csak a mozis verziót láttam, de abból is, illetve a Szigorúan bizalmas vagy a Dark Blue című filmekből is érezhető, hogy az író nagy hangsúlyt fektet karakterei kidolgozottságára. Szövevényes bűnügyi regényeket ír, sok szereplővel, sokszor bonyolult történettel, melynek általában csak egy részét használják fel, írják át, mikor filmre viszik. Valószínűleg pont ennek köszönhető nemtetszése feldolgozásaival kapcsolatban. És bár nem olvastam James Ellroy egyetlen könyvét sem, csodálkozom, hogy még nem tört ki a botrány Az utca királyai kapcsán, mely esetében valószínűleg a regény fő cselekményszálának a fő cselekményszálát hagyták meg. Ugyanis David Ayer (Harsh Times) filmje nagyjából non-stop akció. Keanu Reeves mint alkoholista rendőr, felesége halála után a hivatásában vezeti le frusztrációit. Sokszor nem éppen törvényes magánakcióit felettese, a korrupció szagától bűzlő Forest Whitaker simítja el. Majd a történet második felében kezd felnyílni a szeme, és onnantól kezdve a maffiózók helyett a mocskos zsarukat kezdi irtani.
Forest Whitaker a Nyolc tanú elhibázott karakterfelépítése után, most igazán szórakoztató alakítást nyújt, de az igazi poén Hugh Laurie feltűnése, aki hiába van más jelmezben, mégis mindig Dr. House-t juttatja az ember eszébe és nem a rendőrkapitány karaktere. Minderre rátesz egy lapáttal, hogy legelőször egy kórházi jelenetben láthatjuk. De nem emiatt lesz igazán szórakoztató a film. Az állandóan röviditalozó Keanu Reeves, a kemény beszólások, és brutális és véres akciók old-school stílusban, azokat az időket idézve, amikor a pisztolygolyók még véres és halálos sebhelyeket okoztak, nem számítógép által generált vörös masszát, mint napjaink filmjeiben.
Igazán fasza film lehetne Az utca királyai, ha groteszk és a 80-as éveket idéző irreális akciófilmjeit idéző világát megfejelték volna valami stílusos látványvilággal, mint a Sin City vagy a Fekete dália esetében. Ha nem venné magát annyira komolyan, eltekintenék a forgatókönyv logikai hibáitól, amiket itt nem részleteznék, mert pont a cselekmény csavarjait lőném le vele. James Ellroy könyve nyilván jóval földhözragadtabban és valósághűen taglalja a mű alapját képező los angelesi korrupciós botrányokat. Az is valószínű, hogy ez a szerző eddigi legdinamikusabb adaptációja. De ha már a készítők úgy döntöttek, hogy vegytiszta akciómozit készítenek a történetből, ráadásul a butább fajtából, egy Dolph Lundgren-film mélységeivel, némi önirónia mindenképpen kellett volna. Így több sebből vérző, rengeteg helyről támadható alkotás született, nem véletlen, hogy a kritikusok le is húzták nagy százalékban. Kicsit túlzottan is, mert egy dolgot nem lehet elvenni a filmtől annak, aki egy kicsit is szereti az akciófilmeket. Mégpedig, hogy piszkosul szórakoztató.
Értékelés: 60%
