A 80-as években járunk New Yorkban. Bobby (Joaquin Phoenix) egy menő éjszakai klubot vezet, bátyja (Mark Wahlberg) rendőr, akit épp kineveznek a drog-osztag vezetőjének. Már nem igazán vannak beszélő viszonyban, eltérő életmódjuk és hivatásuk azonban folyamatosan szembeállítja őket. Bobby igyekszik titkolni bátyja és a szintén rendőr apja (Robert Duvall) foglalkozását ismerősei elől, az anyja nevét használja, és ritkán találkozik velük. Azonban egy váratlan tragédia a jó oldalra állítja a fiút...
Ez az alaptörténete James Gray új filmjének, aki a felejthető A bűn állomásai című gengsztermozija után másodszor szerepelteti együtt Joaquin Phoenixt és Mark Wahlberget. A kissé közhelyes alaphelyzetből azonban szerencsére nem egy szokásos hollywoodi megtéréstörténet bontakozik ki, a film nem próbál erőltetetten morális kérdéseket belegyömöszölni a filmbe, Bobby fő mozgatórugója a félelem. A film erőssége egyértelműen a fordulataiban rejlik. Az első tíz perc alapján az ember egy megszokott panelekből építkező gengszterfilmet várna, de aztán Gray mindig csavar egyet a sztorin, mindig épp annyira, hogy végig lekösse a figyelmünket. A kiinduló A pontból egy teljesen másmilyen B pontba jutunk a játékidő végére, mint amire számítottunk, és ez teszi érdekessé, ez teszi valamelyest eredetivé a művet. Nem mondom, vannak üresjáratok a filmben, de néhol igazi, jéghideg thrilleri izgalmakat kínál, amit kevésbé várnánk egy hasonló filmben.
Joaquin Phoenix igazán nagyszerű alakítást nyújt, minden percben érezni rajta a drámát, amin keresztül megy, a többi színész el is halványul mellette. A film elején még maffiózóként egyenesen a fiatal Robert De Nirora emlékeztet. Mark Wahlberg tulajdonképpen ugyanaz a keményzsaru karakter, mint A téglában, igaz itt jóval nagyobb szerepet kap. Eva Mendes meg most is, mint mindig dekorációs funkciót tölt be, szép és szexi, de ezen kívül más szerepe nem igazán van a filmben. Meg kell még említeni Alex Veadovot, aki emlékezetes az egyszerre Dávid-csillagot és keresztet viselő drog-báró szerepében.
Az éjszaka urai pár héttel korábban került a moziba a hasonló stílusú Amerikai gengszter előtt, anyagilag azonban vagy százmillióval kevesebbet hozott a stúdió konyhájára. Pedig James Gray filmje sokkal érdekesebb, sokkal eredetibb, mint Ridley Scott közhelyes maffia-eposza, de hiába, a Denzel Washington-Russell Crowe párossal nehéz konkurrálni. A mozi legnagyobb hibája leginkább az, ami körülbelül az egész amerikai filmgyártásra jellemző, hogy minden rétegnek igyekeznek érthetővé tenni az alkotást. Azt, amit egy nézéssel, egy tekintettel érzékeltetni lehetne, muszáj kimondani, vagy rosszabb esetben egy flashbackkel a néző szájába rágni. Így aztán semmit nem bíznak a néző fantáziájára, és pont ezzel veszik el a kedvünket, hogy később újranézzük a filmet...
Értékelés: 75%
