A 80-as éveknek már nagyon vége, az egyszemélyes hadseregek már csak a videótékák alsó polcain folytatják hadjárataikat. Húsz év után feltámasztani a korszak egyik legemblematikusabb figuráját elég őrült ötlet, de Sylvester Stallone tudta, mi kell abban a korban, ahol már külön műfaja is kialakult az ultraerőszakos horroroknak. Bizonyára belenézett a fia által Amerikában forgalmazott olyan olasz alkotásokba, mint a Cannibal Holocaust, vagy a Cannibal Ferox. A történetet hanyagolta, úgysem az számít egy akciófilmben, hanem sokkal inkább a pergő vágás, hogy a nézőnek pislogni sincs ideje, a hatásvadász jelenetek tömkelege. Az igazán naturalisztikus akcióábázolás egy olyan produkcióban, mely leginkább egy szuperhős-mozi, kissé abszurdnak hat, de mindenképpen szórakoztató. Olyan erőszakorgiát kreált, mely egyedülálló az akciófilmek történelmében: szétrobbanó koponyák, leszakadó végtagok, népirtás, késelések naturalisztikus, közvetlen közelről való ábrázolása. Senkit nem kímélnek, itt a nyolcéves gyerekeket ugyanúgy csonkítják a szemünk láttára, mint bárki mást...
Kifejezetten szimpatikus, hogy bár kézenfekvő lett volna helyszínként Irakot választani, Stallone Burma mellett döntött. Felhívta a Soldier Of Fortune magazint, hogy hol történnek a világon a legnagyobb aljasságok, így került a cselekmény ide. Itt él Rambo visszavonulva, mikor egy amerikai segélyszervezet felkeresi, hogy vigye át a folyón, hogy szétoszthassák a háborús övezetben a gyógyszereket meg az élelmet. Rambo nagy nehezen bele megy, majd miután a vöröskeresztesek fogságba esnek, néhány zsoldos kíséretében a mentőakciót is elvállalja.
Olyan karaktereket láthatunk ezek között a zsoldosok között, melyek a 80-as évek végére szinte teljesen eltűntek a nagyvászonról. Egytől egyig kétdimenziós figurák, akárcsak az összes többi szereplő, élükön Ramboval és az elnagyolt főgonosszal. És pont ez adja az egésznek a sajátos b-filmes báját. Az egész film hihetetlenül szórakoztató, és garantáltan egy darab agysejtet sem kell érte igénybevenni. Sylvester Stallonet sokszor kárhoztatták már színészi képességei hiányai miatt - itt meg sem próbálkozik ilyesmivel. Egy szigorú, összeráncolt arca van végig, de ez az arc sokkal inkább egy öreg, sokat látott, megfáradt bölcs harcos kisugárzását árasztja, mint egy tehetségtelen színészét. Játékánál csak az általa írt forgatókönyv szikárabb.
Elképesztően hatásvadász, elnagyolt, giccses film lett a John Rambo, papírból kivágható karakterekkel. Minden más hollywood-i produkció esetében ezek negatív jelzők lennének, azonban Stallone mozija pont ettől működik. És ha nem tévesztetted el a mozitermet, akkor pont ezért ültél be rá. A film végén Rambo végre célba ér, oda, ahova az első részben indult, csak feltartóztatták. Méltó lezárása a sorozatnak, remélhetőleg azonban a 80-as éveknek még nincs vége...
Értékelés: 80%
