Will Smith úgy tűnik, nem tud hibázni. Ha valamihez a nevét adja, szinte biztos a kasszasiker. Legutóbb ezt A boldogság nyomában című drámával bizonyította, mely esetében, ha bárki más játszotta volna a főszerepet, egész biztos érdektelenségbe fulladt volna.. Legújabb filmje pedig minden bizonnyal bekerül majd a top 3 legjövedelmezőbb filmje közé azon felül, hogy az eddigi legtöbb bevételt termelte a decemberi nyitóhétvégén. Persze az anyagi siker nem feltétlenül (sőt általában határozottan nem) garancia a minőségre, esetünkben azonban szerencsére igen erős filmmel van dolgunk...
Ez az erő pedig az alapsztoriban rejlik: a nagyon közeli (pár évvel későbbi) jövőben feltalálják a rák ellenszerét, ezzel pedig akaratukon kívül olyan vírust szabadítanak a világra, mely az egész emberiséget kipusztítja. Úgy tűnik, Robert Neville (Will Smith) az egyetlen túlélő, aki valami oknál fogva immúnis a vírusra, nagyjából az egész film az ő egyszemélyes drámája. Kóborol a kipusztult Manhattanben, egyetlen társaságát kutyája jelenti, rádióüzeneteket ad további túlélők reményében, és próbál ellenszert találni a vírusra. Mindeközben flashbackeken keresztül láthatjuk az emberi civilizáció egyik utolsó estéjét, családja elvesztését. A házak között, a sötétben megbúvó lények figyelik minden lépését, vadásznak rá a járvány által deformálódott, vérszomjas mutánsok. A fényt nem bírják, csak éjszaka jönnek elő, így hősünknek minden este naplementekor haza kell mennie, és bezárkóznia, bereteszelni az ablakokat, ha továbbra is túl akar élni...
A film Richard Matheson 1954-ben írt regényének adaptációja, és korábban már két feldolgozás is készült a műből. Az első a The Last Man on Earth még 1964-ben, a másik a The Omega Man (1971) Charlton Heston főszereplésével. A könyv-verzióban még szupererős mutánsok helyett szimpla vámpírok leselkedtek a sötétben, de számos más dolgot is megváltoztattak a regényen, ami többségében kárára vált az I Am Legendnek. Sok magyarázatot kihagytak, ami hatalmas lyukakat eredményez a forgatókönyvön, amibe most nem mennék bele, mert ezek pont a cselekmény fontos csavarjainál találhatóak. Ezenkívül a befejezést is módosították, ami megint csak hátránya a filmnek.
Will Smith viszont megbízható színész, hitelesesen játsza az egyre jobban eluralkodó paranoiát és félelmet. Nincs könnyű dolga, hiszen neki kell az egész filmet elvinnie a hátán. A másik főszereplő maga Manhattan, az üres utcák, lepusztult épületek és a milliónyi ablak, melyek hősünkre merednek, és a leszakadt híd, mely elzárja őt a külvilágtól. A sötétben lopakodó torz, egykor emberi lények viszont a film legnagyobb negatívumai. Nem értem, ha valamit létre lehet hozni egyszerűbben és olcsóbban maszkok segítségével, mi szükség van a sokkal drágább és kevésbé (jelen esetünkben egyáltalán nem) élethű cgi-effektusokra. Elég csak abba belegondolni, hogy az új Star Wars trilógia digitális Yodája mennyivel élettelenebb a harminc évvel korábbi bábnál. És ha már ilyen gyengére sikeredett az animáció, mért kell totál beállításokkal még szembetűnőbbé tenni ezt? Az egész olyan hatást kelt, mintha nem is a filmbe tartoznának ezek a jelenetek, hanem valami animációs produkcióból, vagy számítógépes játékból éktelenkednének bele.
De szerencsére az alaptörténetnek és megint csak Will Smithnek hála, az összhatás igencsak kedvező, a pergő tempó, és a nyomasztó hangulat feledteti többé-kevésbé a hiányosságokat, egészen a nem túl meggyőző, patetikus befejezésig. A szomorú csak az, hogy könnyen igazi remekmű születhetett volna, így csak az év egyik legjobb pop-corn mozija, jónéhány feledhetetlen pillanattal...
Értékelés: 75%
