,,There are 40 million sheep in New Zealand... and they're pissed off!'' Egy ilyen kemény szlogennel azért ritkán találkozunk, ahogy egy ilyen hülye, de ugyanakkor zseniális filmötlettel is. Gyilkos bárányok! A bárányok harapnak! Jesus!

Henry gyerekkorát egy birkafarmon töltötte Új-Zélandon, de miután bátyja jól ráijesztett egy lenyúzott bárány bőrébe bújva, úgy döntött, szedi a sátorfáját, és beköltözik a nagyvárosba... Azóta is birka-fóbiában szenved. Aztán pechére vissza kell mennie szülőfalujába, ahol már áll a bál. Bátyja bizarr kísérleteket végez bárányokkal, hogy még tökéletesebb legyen a gyapjújuk, azonban pár lelkes természetvédő, betörve főhadiszállására ellop egy mutáns példányt, ami elszabadul és sorra harapja fertőzöttre a réten legelésző társait. A falunak hamarosan vérszomjas nyájak hadával kell szembenéznie...

A marha vicces alapötlet remekül indul, ahogy Henry legdurvább rémálma kezd valóra válni, de sajnos a lendület nem tart ki sokáig. Jó zombi-filmes módra lövik szét a támadó báránykák fejét a sarokba szorult áldozatok, jól adagolják a poénokat (,,egész életemben attól rettegtem, hogy ez megtörténik!''), és figuráznak ki néhány műfaji klisét. A probléma, hogy a játékidő második felére egyre ellaposodik a hangulat, egyenes arányosságban azzal, ahogy az alkotók újabb és újabb, még morbidabb ötletekkel rukkolnak elő. A birkaember meg már kifejezetten fárasztó...

Brutalitásban és fekete humorban erősen emlékeztet Peter Jackson korai műveire. Könnyen lehetett volna ez egy sokkal jobb film is, jobb arányérzékkel, több poénnal... Azért én bízom benne, hogy Jonathan King író-rendezőnek még lesznek hasonló elborult ötletei, és talán legközelebb jobban ki is használja.

Értékelés: 50%