Kezdjük rögtön ezzel a horrorral, mely egyszerűen az év egyik legjobb filmje. Stephen King írásait nem éppen egyszerű filmre vinni, hisz már olyan rendezőknek is beletört a foga, mint George A. Romero ( The Dark Half ), ki gondolta volna, hogy majd a svéd Mikael Håfström viszi át a lécet, akinek a Kisiklottak című feledhető thrilleren kívül nem sok jót köszönhetünk.
Érdekes, hogy manapság, mikor olyan vérben tocsogó horrorok uralják a terepet, mint a Motel vagy a Fűrész folytatásai, pont egy nem túl eredeti sztori (szellemjárta szoba) üti ki a biztosítékot, mindez Amerikában PG-13 kategóriában. Hiába, ott a lelki terror nem számít, csak szex, vér meg káromkodás ne legyen...
Egyébként egy 40-50 oldalas novella feldolgozásáról van szó, melyet ahogy King az előszóban írja, sosem akart befejezni, mindössze Az Írásról című könyve mellékletének részeként írta, és a történetfejlődést akarta vele bemutatni. Azonban a sztori magával ragadta, mint a főszereplőt a szoba.
Mike Enslin (John Cusack )szkeptikus a kísértetekkel kapcsolatban, és íróként rendszeresen tölt éjszakákat szellemjárta helyeken, hogy aztán jól megírja, hogy nem történt semmi. Épp a Hét éjszaka hét kísértet járta szobában című könyvét írja, mikor a hetedik részhez kiszemelt Dolphin Hotelbeli szobát nem akarják kiadni neki, azonban ügyvédje egy régi törvénycikkelyre hivatkozva elintézi neki. Lehet, hogy nem kellett volna...
John Cusack remek színész, bárki bármit mondhat. Hihetetlen természetességgel meg lazasággal képes megformálni a szerepeit, soha nem kezd el ripacskodni, mint sok színészgéniusznak kikiáltott kollégája (pl. Al Pacino). A néző remekül tud azonosulni az arogáns, cinikus, de közben lánya halála óta megkeseredett ponyvaíróval, akinek a szállodaszobában fokozatosan foszlik szét hitetlensége a szellemekkel kapcsolatban. A film tulajdonképpen az ő egyszemélyes kamaradrámája, a játékidő nagy részében csak reagál az egyre félelmetesebb eseményekre. Az őt visszatartani próbáló igazgatót, a mindig cool Samuel L. Jackson hozza, a szokásos keménykedő beszólásaival (,, It's a fucking evil room ''). Alig 15 perces szereplésével, egy újabb emlékezetes alakítással gazdagítja bibliográfiáját.
Megkapjuk a szokásos King kézjegyeket (vérző fal, megváltozó festmény), és emellett egy csomó olyan dolgot, ami nem szerepelt a novellában, például a már korábban említett családi drámát, vagy a hős feleségétől való elhidegülését. Az ilyen momentumok általában gyengíteni szokták a feszültséget egy horror esetében, azonban itt érdekes kémiai reakcióba kerülnek, a dráma és a félelem faktor felerősíti egymást, a néző meg alig kap levegőt...
A film sok szempontból hasonlít a legjobb King horrorfeldolgozásra a Ragyogásra, és nem is marad le sokkal mögötte. Kint az egyébként szerény 25 milliós költségvetést majd' megtriplázta a bevétel. Mindez jól bizonyítja, hogy nem feltétlen kellenek élesben levágott végtagok meg agyvelő darabok, hogy az ember pánikba essen...
Értékelés: 90%
