Nem sok olyan trilógia van (ha egyáltalán van olyan), ahol a részek egyre jobbak lesznek. Nos,  A kaptárra ez igaz lehet, de mindez csak annak köszönhető, hogy az első szánalmasan rosszra sikeredett, és a második is alig múlta felül. Ha ez nem így lenne, A kaptár sorozat legújabb folytatása egy tipikus ötlettelen harmadik rész lenne...

A második rész óta a T-vírus az egész világot ellepte, tulajdonképpen bekövetkezett az apokalipszis, a Föld elsivatagosodott, és már csak maréknyi ember maradt. Folyamatosan úton kell lenniük, mert ha leállnak, megtalálják őket a zombik, és végük. Az első két részben látott földalatti kutatóbázisban közben kisérleteket végeznek az élőhalottokon, hátha rájönnek, hogy lehet őket megállítani. A tudósok biztos látták George A. Romero horrorklasszikusát, a Holtak földjét, mert ugyanazzal a módszerrel próbálkoznak. Abban reménykednek, hogy ha sikerül felidézniük emlékeket a zombikban még emberi mivoltukból, talán elmegy a kedvük a húsevéstől. A bázis talpalattnyi felszín feletti része drótkerítéssel van körülvéve, akárcsak az előbb említett filmben, és itt is zombiseregek várakoznak a betörésre...

A tudósoknak közben szükségük volna, a közben jedi képességekre szert tett Alice vérére is, hogy egyéb konfliktus is legyen. Milla Jovovich ezután már biztos nem mossa le magáról az akciófilmes státuszt: a film teljes idejében ugyanazt a kemény, haragos arcot vágja, kivéve talán pár másodpercet, ahol próbál elérzékenyültnek tűnni. Nem lenne csoda, ha a Chuck Norris viccek női változataként terjedne el.

A készítők perszek nemcsak a Romero klasszikusból merítettek. Van itt jó adag Mad Max feeling is, meg csipetnyi Jedi visszatér (az elején, mikor bedobják Alicet egy verembe kutyák közé, a gaz fosztogatók fenn vihognak). Sőt, itt vannak Hitchcock madarai is, a film egyik nagyjelenetében, bezombult varjakként. És amikor Milla Jovovich acélos arccal bámul a végtelenbe a poros országúton, a néző már csak azt várja, mikor csendül fel a Terminator zenéje...

Persze indokolatlan lenne ezek miatt sárba tiporni a filmet, hisz mégis egy játék adaptációról van szó (igaz a konzol-változat rajongói tagadják), nem akar túlzottan komolynak látszani, habár az önirónia is hiányzik belőle. Az egész inkább azt sugallja, hogy ,, oké, tudjuk, hogy nincsenek saját ötleteink, de gyorsan lezavarjuk ezt a másfél órát, aztán itt sem vagyunk...''. Így vannak ezzel a nézők is, akiknek minden okuk megvan a szórakozásra, hisz egy másfél óra tömény zombimészárlást kapnak, baromi divatos kivitelezésben.

És ez az, amiért a film jobbnak mondható, mint az első kettő: míg az előzőkben az akciójelenetek sokszor kifejezetten suták voltak  és/vagy unalmasak, itt profin (bár mindenféle egyéni stílust mellőzve) vannak összerakva...

Értékelés: 45%